"Kaladra fel ha tudsz gyere el

Hisz minket minden érdekel!

Jake az eb, és Finn az ember

Mindig mókát lel

KALANDRA FEL!"

 

 

A Kalandra fel! az egyik kedvenc mesém, azért gondoltam rettyintek egy menüpontot róla (na meg már régen foglalkoztam az oldallal ><)

Szóval. A történet Ooo Földjén játszódik, ami egy "varázslatos" világ, telis-tele különösebbnél-különösebb lényekkel. Az ember azt hiheti, hogy a mese világa egy történelem előtti mágikus világ, ám valójában a teremtmények valamiféle mutánsok, hisz Ooo Földje maga a jövőbeli Föld, egy nukleáris háború (A Nagy Gombaháború) után.  A Földön élő élőlények nagy része kipusztult, maradéka pedig mutálódott,  pl. élőhalottá, életrekelt édességekké, varázslatos lényekké változtak. Ugyanakkor a technikai eszközök igen fejlettek, létezik hologfrafikus újság, intelligens számítógépek, és élő technológiai szerkezetek, mint például Zizgő, a két főhős egyik barátja és lakótársa egyben.

 

Térjünk át a szereplőkre!

FINN az ember

Főhősünk egy 12 éves, hiperaktív kisfiú, aki kék rövidnadrágot, világskék pólót, világoszöld táskát, és fehér nyuszifüles sapkát hord, ezzel együtt Ooo Földjének egyetlen emberi lakosa. Finnt egy intelligens beszélő kutyacsalád fogadta be gyermekkorábabn, velük nevelkedett. Jake a legeslegjobb barátja, akivel együtt járják Ooo Földjét kaladnok, misztikus kincsek, szörnyek és barátok után kutatva. A két hős kedvtelésből keresi a bajt, és segít azoknak akiknek szüksége van rájuk, sőt azoknak is akiknek nincs.

Néha visszafelé ír (furcsa neveltetése módja miatt) és megszállottan próbál segíteni a védteleneken, és legyőzni a gonoszt, valamint elnyerni Buborék hercegnő (Cukorország uralkodojának) kegyeit.  

 

JAKE az eb  

Mint említettem, Jake Finn legjobb barátja, valamint annak a két kutyának (Joshua és Margaret) a kölyke, akik felnevelték Finnt. Sárga szőrű, 25 éves, és igazán intelligens. Kifinomultságát az is jelzi, hogy kitűnően hegedül. Kölyökkorában belehempergett egy "varázssár-pocsolyába" (amiről mi tudjuk, hogy igazából nikleáris folyadék) amitől képes a testén bármilyen változtatást véghezvinni. 10 emelet magasra nóni, esernyővé változni,  kezét kulccsá alakítani stb.

 

ZIZGŐ, más néven BMO

Beemo egy beszélő, élő számítógép. Békés, szeret táncolni, és a saját 8-bites zenéjét hallgatni. Képes játékokat feltelepíteni, videókat lejátszani, és rendelkezik egy gombbal, mellyel a játékosokat, az agyába szippantja, akik így bekerülnek a játékba, minden egyszerűbb hazajutási lehetőség nélkül. A játékban található ellenfelek kivétel nélkül a halálát kívánják, mivel elzárja őket a valóságtól. Viszonylag mindenkivel jóba van, ugyanígy mindenki barátságos vele.

 

 

 

BILLY 

Finn és Jake hős, kalandor példaképe, aki később visszavonult, és barlangjában, kincsei közt üldögélve töltötte napjait, mondván, hogy fölösleges hősködni, a védtelent előbb-utóbb megölik. Mikor találkozott a két rajongójával, megjegyezte, hogy ugyanolyan volt, mint Finn. Saját varázskutyája is volt, melynek csontváza még mindig a barlangban nyugszik. Később Finn és Jake sikeresen bebizonyították neki egy idős asszony segítségével, hogy megéri kalandozni. Billy felszerelésének része volt legendás kardja, Nothung(Pöpec) és mágikus kesztyűje, mely az egyetlen létező fegyver, mely megsebezheti a Zombi királyt(Lich).

 

JÉGKIRÁLY, a hercegnő-tolvajló őrült

Eredetileg Simon Petrikov, egy Észak-Skandináviai városkából (valamikor, még a Gomba háború előtt). Életcélja az volt, hogy szakértőjévé váljék a régiségeknek, ősi kincseknek, nyelveknek, feljegyzéseknek. Volt egy élettársa, barátnője, Betty, akit gyakran becézett "hercegnőnek". Még egy furcsa, ékszerekkel kirakott koronát is vett a gyűjteményébe, melyet gyakran felvett, hogy megnevettesse Betty-t. Azonban a korona furcsa hatalommal bírt, lassan megváltoztatta Petrikov-ot. Varázsló szemeket kapott, mellyel látta az emberi lelkeket. Szemei kifehéredtek, Simonnak sose volt emléke arról, hogy mit csinált, míg a korona a fején volt, de eleget ahhoz, hogy elijessze Betty-t. Sose hallott róla, vagy látta többé. Élete fenekestül felfordult. Egy VHS kazettára felvette történetét, ahogy elvesztett mindent, amit szeret, abból az okból, hogy elmondja, úgy érzi megőrült, és hogy bocsánatot kérjen mindazoktól, akiket valaha bántott. Simon elméje lassan elborult, bőre bekékült, haja kifehéredett, orra elkezdett nőni. Testhőmérséklete 30°C alá süllyedt, rettegve, nézett szembe a hatalmas faggyal, a közelgő jégkorszakkal. A korona elkezdett beszélni hozzá, mondván, hogy megfogja védeni a fagytól. Mesélt neki a hó, s a jég hatalmáról. A magányban és az őrületben csupán arra vágyott, hogy "hercegnője" visszatér hozzá. Végül, mire metamorfózisa sikeresen végbe ment, nem maradt benne semmi a régi személyiségéből, csupán Simon Petrikov reménytelen álma, megszállottsága, hogy végül egy "hercegnő" meglássa, szeresse benne az embert. Petricov lehűlésének, és túlélésének három teóriája létezik:

  1. Egy rendellenes hóvihar, egy újabb jégkorszak köszöntött be, melynek hála Simon túlélte a Gomba Háborút.
  2. A korona hatalmának hála, Petrikov immunissá vált a nukleáris sugárzásra.
  3. Simon a koronát viselve tudat alatt egy hatalmas hóvihart idézett, mellyel megóvta magát, illetve a leendő Jégkirályságot.

 

BUBORÉK HERCEGNŐ, az édességek uralkodója

(Princess Bubblegum)

Buborék Cukorország uralkodónője. Tudományos ismeretekben nagyon jó, legfőképpen a kémiában. Ruhája, rca, és haja rózsaszínben pompázik. Igazságosan, és kedvesen kormányozza az édességek országát.

Finn szerelmes belé, ám a hercegnő kora miatt (18) nem meri bevallani neki (ám egy hajtincsét a kanapéja alatt őrzi, és néha-néha előveszi - kissé beteg, nem? :'D)

 

 

 

SZIVÁRVÁNYSZARV

(Lady Raincorn)

Egy félig egyszarvú, félig szivárvány teremtmény, Buborék hercegnő legjobb barátnője, és Jake kedvese. Képes megváltoztatni a tárgyak, és emberek színét, valamint repülni is tud, mivel a teste felfogja a fényt, és azon "táncol" ami megmagyarázza repülés közbeni mozgását, és hogy miért szivárvány színű. A kísérleti epizódban galambszerű hangokkal kommunikál, de a TV sorozatban koreaiul szólal meg.

 

 

 

MARCELINE a vámpír királynő

Marcie egy pajkos, és vidám 1000 éves vámpír királynő. Egy elektromos basszusgitáron játszik, ami egyben csatabár is és egy ősi család ereklye. Ellentétben a többi vámpírral ő piros színnel táplálkozik, és azt állítja, hogy a vér csak azért vonzó mert piros. De mint minden hagyományos vámpírban, benne is kárt tesz a napfény, és képes denevérré is változni. Általában úgy ábrázolják őt, mint Jake, Finn, és a Jégkirály közeli barátja.

Régen szoros kapcsolat fűzte Buborék hercegnőhöz, ő az egyetlen, aki tudja a hercegnő igazi nevét(Ami történetesen Bonnibell)

 

PUFFANCS HERCEGNŐ

(Lumpy Space Princess)

A puffancsok hercegnője, és a Puffancs Űr jövendőbeli uralkodónője, ami egy alternatív dimenzió

Piffancs hercegnő (mint Puffancs Űr összes többi lakója) egy földönkívüli, aki egy lebegő, rószíaszínes-lilás felhőre hasonlít, és a harapása képes bárki mást is puffanccsá változtatni.

Gyakran úgy jelenik meg, hogy a szabadban él, úgy tűnik, hogy hajéktalan mert függetlenséget akar a szüleitől. Erős, férfias akcentussal beszél (a sorozatban lágyabb férfihangon szólal meg)

 

 

FATÖRZS az elefánt

Fatörzs egy minatűr, sárga elefánt, aki egy almáskert mellett él, és imád almáspitéket sütni. Nagyon szeretnivaló, bár kissé lassú észjárású, de ez még szerethetőbbé teszi!

 

 

 

 

 

Ooo földjét mmég sokféle szerzet lakja, de úgy gondoltam, ennyi elég is lenne nektek, nem lenne jó a sok szövegelés xd 

Jake és Finn sok-sok kalandon mennek keresztül Ooo varázslatos földjén, új barátokat szereznek, megmentik a hercegnőket a Jégkirály karmai közül, stb. stb. Néha eléggé agyromboló tud lenni, de mindenképpen ajánlom figyelmetekbe ezt a rajzfilmet! ;D

 

Búcsúzóul csak annyit, hogy: KALANDRA FEL! 

 
N.a.v.i.g.a.t.i.o.n.

FŐMENÜ

§ Konnichiwa!

§ Vélemények tárháza

§ Rajz-blog

§ Szerény személyem

§ Olvasnivalós

§ Frissek

§ R.I.P

§ Fórum

§ Japán művészetek

 

§ Karattyoló (privát)

 

§ Fejlécverseny

 

§ Grafika

 

 

 

 

 

 

ANIME RÉSZLEG

≈ Bevezető

Mi a különbség? (anime/manga)

≈ Rövid Ismertetők

≈ Zenék

 

Részleges Ismertetők

≈ Claymore

Naruto

MUSIC LIST

1. Yui - Again

2. Berserk - Aria

3. One Reason - Fade

4. BOGGIE - Parfüm

5. Russia - Light my heart

6. Spain - La Pasión No Se Detiene

7. Romano - Delicious tomato Song

 

 

 

 

ikonom:

   

(kattolj rá, és le tudod menteni!)

 

   

   

   

   

 

0/15

rules:

~igényes, rendezett oldal

~semmi trágár beszéd

~ a főmenün, és vk-n kívül min. 4 menü 

 

 

Másik oldalam: